Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában az ARGE közvélemény-kutató intézet becslése szerint. Több mint 41 százalékos feldolgozottságnál Norbert Hofer a szavazatok 50,9 százalékát, míg a másik jelölt, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a szavazatok 49,1 százalékát szerezte meg. Az első fordulónál magasabb részvételi arányt jeleztek Bécsben és számos tartományban is. Az ATV osztrák televízió által közölt adatok szerint 55 százalékos feldolgozottságnál a választási részvétel már 72 százalékos volt. Az áprilisban tartott első fordulóban a szavazásra jogosultak 68,5 százaléka járult az urnák elé. Végleges eredmények hétfőre várhatók, amikor a levélben leadott szavazatokat is összeszámolják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!