Busszal ütközött két személyautó Zalában, az egyik jármű elhajtott a helyszínről

Két személygépkocsi és egy menetrend szerinti autóbusz ütközött össze vasárnap délután Rezi és Cserszegtomaj között, a baleset feltételezett okozója elhajtott a helyszínről - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére.

Sznopek Veronika elmondta: egyelőre ismeretlen okból ütközött össze a két személyautó a busszal, aminek következményeként az autóbusz és az egyik személygépkocsi árokba hajtott. A baleset feltételezett okozója autójával elhajtott a helyszínről, ezért őt a rendőrök keresik. Az első információk szerint a busz utasai közül egy ember könnyebben sérült meg, de a helyszínen maradt személyautóban utazókat is érintette a baleset, sérülésük súlyosságát egyelőre vizsgálják. A helyszínelés és a műszaki mentés miatt rendőrök irányítják a forgalmat, de várható, hogy a mellékutat teljes szélességében is le fogják zárni - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek