Május 6, kedd
Izomnap ez a mai: már délután kettokor is érdekes programnak ígérkezik a gördeszkások, korisok és BMX-esek flasztertrükk-bemutatója a kézilabdapályán. Ugyanebben az idosíkban paintball puskák és go-cart motorok pukkannak a Szabadido Központban, míg háromkor szumóban és szkanderversenyen dülledhetnek a veroerek. 19 órai kezdettel Rocker Zsolti komédiázik a Díszteremben, rá két órára pedig már cigányzenekar húzza el a klubba letévedok nótáját. Este tízkor a sokak által már régóta várt Anima Sound System koncertezik az udvaron.
Május 7, szerda
Reggel kilenckor pizsamás hálófogadás a Sörsátornál (éjjeli szerkóban érkezoknek grátiszreggeli), ugyanekkor streetball kezdodik a Sportcsarnokban. "Célkeresztben Irak" címmel 10 órakor eszmecserére invitálják a hallgatókat az új kollégium társalgójában, ahol Dr. Rádi Szelman Hamadi foiskolai docens, valamint Pogátsa Zoltán tanársegéd válaszol a kérdésekre. Kettokor hárumtusa lesz a klubban, sörivás, csocsó és darts sportágakban, azonos idopontban pedig íjászat és ördögszekérhajtás indul a kézilabdapályán. Fél ötkor Erotika és Szexualitás Felsofokon címmel a jól megszokott talkshow-ra gyülekezhetünk a Díszteremben, ahol Soma, mint musorvezeto fogja kényes helyzetbe hozni beszélgetopartnereit, akik pedig nem mások lesznek, mint Oki a villából, Maya Gold pornószínészno, és a slágerrádiós Bryan. Hétkor a focikedvelok rúghatnak a Hali kapusának a kézilabda pályán, a Házi Kispályás Labdarúgó Bajnokság döntojének szünetében. Tízkor Zanzibár, éjfélkor pedig Macskajaj vetítés az udvaron.
Május 8, csütörtök
Az elozo napi felhozatal okán hosszú alvást engedélyeztek a szervezok erre a napra, hiszen a Perintben lebonyolítandó vízibicikli-verseny és tojásháború csak tizenegykor kezdodik. Délben vízifoci bajnokság a kézilabda pályán, háromtól hétig pedig a rektorcsapatokra lehet majd szavazni, miközben ok jól megvetélkednek egymással a Díszteremben. Hétkor BDF-es Oszkár-díjak átadása lesz ugyanitt, nyolctól pedig ír és skót táncház az udvaron. Este dzsezzelés a klubban foiskolai zenészek közremuködésével, a Romkertben pedig a plasztikdiszkó kedveloi pattoghatnak Kozmixra és Kerozinra.