A baloldallal szemben a Fidesz megbecsüli az egészségügyi dolgozók munkáját, kiszámítható, többéves béremelési programot indít nekik, így ők is előrébb léphetnek - mondta Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője pénteken Budapesten, az előző nap bejelentett egészségügyi bérrendezésről szólva. Hozzátéve, hogy a béremelés nem most kezdődik, a kormány már eddig is 300 milliárd forintot fordított rá.
A fideszes politikus szerint ugyanis a baloldalt sosem érdekelte az egészségügyi dolgozók sorsa, mindig lesöpörték az asztalról a kéréseiket. Az ő kormányzászk alatt válságba került az egészségügy, sorra zárták be a kórházakat, elvettek egyhavi bért a dolgozóktól, akiket létbizonytalanságba sodortak - jelentette ki.
A frakciószóvivő tájékoztatása szerint az ápolók bére 2019 végére átlagosan 65 százalékkal fog emelkedni, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek bére pedig 207 ezer forinttal nő két év alatt. A rezidensek alapbére jövő novembertől 50 ezer forinttal emelkedik. "Mindezt az ország saját gazdasági erejéből tudjuk megvalósítani" - hangsúlyozta. Halász János kérdésre azt is mondta, hogy egyetlen kórházat sem fognak bezárni.