60 éves Szombathelyen a Nyitra Utcai általános Iskola – Én is odajártam

A suli elődjét, a Szövő Utcai Elemi Iskolát 1928 őszén nyitották meg. Ez volt Szombathely vasúton túli városrészének első oktatási intézménye. Neves helyi építészek – Brenner János és Szende László – tervezték. Az Szövő utcai iskolát 1956-ban Antal János Utcai Általános Iskolának nevezték át, majd 1992-ben kapta a Nyitra Utcai Általános Iskola nevet. Egyébként is kalandos sorsa volt a sulinak – pozitív, hogy 2005-ben a megye első angol-magyar két tanítási nyelvű iskolája lett – de nekem, aki odajártam, akkor is csak az Antal marad. Ahova nemesbődi diákként az ötödik osztálytól kerültem. Akkor folyt ugyanis a nagy körzetesítés. Hát akkor még jó 60 évet Antal! Főleg úgy, hogy 2016. szeptember 1-től visszakapja önállóságát az iskola! (R.Gy.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek