Zivatarok miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki 12 megyére az OMSZ

Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt második fokozatú, narancssárga figyelmeztetést adott ki vasárnap hajnalban az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) 12 megyére. Az OMSZ tájékoztatása szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében "közepes" esélye van heves zivatar kialakulásának, amelyet erős szél és nagy méretű jég kísérhet. Emellett ebben a 12 megyében az OMSZ arra is figyelmeztet, hogy felhőszakadás várható, ami intenzív záport, zivatart jelent; rövid idő alatt ötven milliméternél több csapadék hullhat. A honlapon található információk szerint a többi megyében egyes fokozatú figyelmeztetés van érvényben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek