Területi bérpótlék a munkaerőhiány ellen?

A nyugati megyékből átlag felett vállalnak munkát külföldön. Egy nemzetközi felmérés szerint az elmúlt három évben Németországban csaknem hetvenezerrel, Ausztriában pedig húszezerrel nőtt a kint tartózkodó magyarok száma. Ennek következtében nagyfokú munkaerőhiány alakult ki a Nyugat-Dunántúlon. Egy, a Magyar Időknek nyilatkozó közgazdász szerint a megoldást a területi bérpótlék bevezetése jelenthetné a három nyugati megyében. Az összeget a munkaadónak ugyanúgy kötelező jelleggel kellene megadnia a dolgozóinak, ahogy a minimálbért vagy a garantált bérminimumot. Hosszabb távon ez a lakhatásra is fedezet adhatna, hiszen a nyugati országrészben a lakásárak jóval magasabbak. Összességében a lépéssel csökkenhetne a nyugat-dunántúli munkaerőhiány és javulhatna a hazai összfoglalkoztatottság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek