A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 5-én 5 óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy abonyi nőt korábbi férje az egyik abonyi buszmegállóban akarata ellenére beültette az autójába és kocséri lakcímére vitte. A helyszínre érkező rendőrök - az időközben kigyulladt ingatlan előtt - megtalálták a férfi autóját, majd a házban a férfi holttestét. A volt feleséget súlyos sérülésekkel találták meg Kocsér belterületén. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az eset körülményeinek tisztázása érdekében büntetőeljárást indított.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!