A pénteki vasrói csúcson a NATO tagállamai megállapodtak arról, hogy négy zászlóaljat állomásoztatnak majd Kelet-Európában. A britek 500 katonát küldenek majd Észtországba, Németország és Kanada pedig egy-egy zászlóaljat telepít Litvániába és Lettországba. Obama azt ígért, hogy jövőre páncélosokat is telepítenek majd Lengyelországba. A találkozón David Cameron brit miniszterelnök arról beszélt, hogy a Brexit ellenére Nagy-Britannia védelmi kérdésekben nem fog hátat fordítani Európának.
Ezen felül Barack Obama még beígért 1000 katonát Lengyelországnak. Az amerikai elnök a a hidegháború vége óta ez a katonai szövetség legfontosabb pillanata. Hangsúlyozta, hogy a szövetségnek most az Oroszország felől érkező fenyegetésre kell koncentrálnia.
A NATO tag Lengyelország és a balti államok közösen kérték a szövetség védelmét, mert rettegnek az egyre erősödő orosz fenyegetéstől Rettegnek a keleti tagállamok Oroszországtól 2016. July 08. 09:29 .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!