Nincs jó hírünk azoknak, akik Balatonról, a Soundról mostanában akarnak hazaérni az Eb-döntőre. Két újabb baleset történt ugyanis az M7-es autópályán a főváros felé vezető oldalon, Kápolnásnyéknél és Szabadbattyánnál ütköztek járművek, ezért jelentős torlódás alakult ki mindkét helyszínen - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap este az MTI-vel.
Sipos Mónika elmondta, hogy a Kápolnásnyék közelében, a 44-es kilométerszelvénynél történt balesetben kilencen sérültek meg. Nyolcan - köztük gyerekek - könnyebben, míg egy ember súlyosan. A Szabadbattyánnál, a 68-as kilométerszelvénynél történt ütközésben senki sem sérült meg.
A sajtóreferens azt is elmondta, hogy korábban Lepsény térségben is volt egy baleset, ott már megszűnt az útlezárás és teljes szélességében járható az M7-es autópálya.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!