Mintegy harminc fegyveres férfi megölt egy rendőr ezredest, megsebesített egy másik ezredest és egy alezredest, valamint túszokat ejtett vasárnap hajnalban egy jereváni rendőrkapitányságon – közölte az örmény nemzetbiztonsági szolgálat. A támadók több más alacsony rendfokozatú rendőrt is megsebesítettek az épület elfoglalásakor.
Azt követelik, hogy vonuljon utcára az örmény lakosság, és érje el egy júniusban bebörtönzött ellenzéki politikus, Zsirajr Szefilján szabadon bocsátását. A nemzetbiztonsági szolgálat közleményében leszögezte, hogy hamisak azok a híresztelések a közösségi médiában, miszerint a törökországihoz hasonló puccskísérlet történt volna Jerevánban.
A hatóságok tárgyalnak a túszejtőkkel, hogy békésen megoldják a konfliktust. A támadók a tárgyalások közben szabadon engedtek két túszt, és még hét-nyolc lehet a fogságukban – értesültek helyi médiumok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!