Zavartan viselkedő brazil állampolgárt állítottak meg a pénzügyőrök a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zöld folyosóján Július 7-én. A csomag és ruházatát átvizsgáláskor a férfi nagyon izzadt és remegett, ezért a pénzügyőrök feltételezték, hogy kábítószernyelővel van dolguk. Az utas elmondta, hogy száz kokainnal teli kapszulát nyelt le. A pénzügyőrök kórházba szállították a brazil férfit, ahol a röntgenvizsgálat alátámasztotta az általa elmondottakat.
A 36 éves férfit a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság 2016. július 10-én elrendelt. A gyanúsított szervezetéből távozott száz darab kapszula az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint kokaint tartalmaz. Az összesen egy kilogramm kábítószer feketepiaci értéke 20 millió forint. A férfival szemben a további eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folytatja le.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!