Egy lány már megsebesült, mert fát dobtak a küllői közé.
A nagykanizsai rendőrök egy 32 éves, zalaszentjakabi nőt hallgattak ki, mert a gyanú szerint ő dobott egy botot annak a 17 éves lánynak a küllői közé, aki az eséstől nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. - írta a Police.hu.
Ezt a botot dobta a gyanúsított az első kerék küllői közé
police.hu
A nőt közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, az indíték nem ismert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!