A bajor rendőrség írásos közlése szerint egy magyar állampolgárságú, 2001-ben született fiú is van a pénteki müncheni lövöldözés áldozatai között. a holttest azonosítása megtörtént, illetve kapcsolatban vannak a családdal.
Az ámokfutás kilenc halálos áldozata között német közlések szerint három nő és öt kiskorú van, a 27 sebesült között pedig több gyerek. Korábbi információk szerint három-három török és koszovói, valamint egy görög állampolgár is életét vesztette.
A 18 éves elkövető Münchenben született, és nincsenek arra utaló jelek, hogy bármi köze lett volna az Iszlám Állam terrorszervezethez.Viszont az "ámokfutás témájával" behatóan foglalkozott. A fiatalember egy 9 milliméteres, illegálisan tartott fegyverrel lövöldözött a város északi részén fekvő Olympia bevásárlóközpontban és a közelben lévő gyorsétteremben. Kilenc embert agyonlőtt, majd végzett magával. Tüzeltek rá civil ruhás rendőrök, de a boncolás alapján nem sebesítették meg.A lövöldözésben 27 ember megsebesült, 10-en súlyos állapotban vannak.(Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!