Kihívást jelent Ausztriának a menekültek pszichiátriai ellátása

Ausztria számára jelentős kihívást jelent a háborús területekről érkező, súlyos traumákat elszenvedett menekültek pszichiátriai ellátása - számolt be az osztrák közszolgálati média (ORF) kedden.

A németországi Ansbachban történt robbantás, amikor egy szíriai menedékkérő öngyilkos pokolgépes merényletet követett el egy terasz előtt, számos olyan kérdést is felvet, amellyel Ausztriának is szembe kell néznie - hangzott el a beszámolóban. Aki erőszakos cselekmények részesévé válik, annak fel kell dolgoznia a vele történteket, ebben segít a terápia - mondta az ORF-nek a Caritas segélyszervezet által kezdeményezett pszichiátriai projekt egyik kurzusvezetője.

A menekülteknél azonban nem rögtön kezdik meg az akár néhány évig is tartó terápiát, hiszen először biztonságos körülményeket kell teremteni számukra - mondta a pszichiáter.

A menekültek nagy száma miatt az arra rászorulóknak akár több mint egy évet is várniuk kell, míg elkezdhetik a pszichiátriai kezelést.

A segélyszervezet által indított, SINTEM elnevezésű projekt egyelőre Bécsben és Alsó-Ausztriában működik. Azokat a 16 év felettieket kezelik, akik szenvednek egy átélt trauma következményeitől vagy bizonytalanságban érzik magukat.

Alsó-Ausztria tartományban jelenleg 15 ezer, Bécsben 22 ezer menedékkérő él. A Caritas adatai szerint a menedékkérők 10-20 százaléka súlyos traumán esett át, így ők szorulnak leginkább pszichoterápiás kezelésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek