Ismeretlen repülőgép miatt riasztották a magyar Gripeneket

Két hatalmas robajt lehetett hallani Szegeden és környékén szombaton nem sokkal 15 óra előtt. A megyei katasztrófavédelem szóvivője, Molnár Krisztina a délmagyar.hu-nak elmondta, hogy vadászgépek okozhatták a hangrobbanást, ezt erősítette meg a rendőrség is. Vélhetően egy ismeretlen felségjelzésű gép, ami nem azonosította magát, berepült a légterünkbe. Úgy tudják, hogy Kecskemétről szállt fel két Gripen az incidens miatt, és kikísérték a magyar légtérből a gépet. A lap a Honvédelmi Minisztériumot is kereste, tudnak az esetről, hamarosan tájékoztatást ígértek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek