Tízezrek tüntettek Kölnben Erdogan mellett

Több tízezren vonultak utcára vasárnap délután Kölnben Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatására, a demonstráción a szervezők tervei szerint videokapcsolat révén a török államfő is beszédet mondott volna, de ezt a német alkotmánybíróság megtiltotta.

Az estig tartó tüntetést az Erdogan-féle konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) európai lobbiszervezeteként számon tartott Európai Török Demokraták Uniója (UETD) szervezte, amely 30-50 ezer emberre számított. A rendőrség adatai szerint 16 óráig nagyjából 20 ezer ember gyűlt össze.

Az UETD tüntetésén felolvasták mintegy 100 németországi török szervezet közös nyilatkozatát, amelyben elítélték a július közepén történt törökországi puccskísérletet, és a török nép és az ankarai vezetés melletti szolidaritásra szólítottak fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek