Elgázolt egy nőt a 31-es főút sülysápi szakaszán lévő vasúti átjáróban egy személyvonat, az asszony meghalt. A Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az 50-60 év körüli nő - akit kerékpárjával együtt elsodort a szerelvény - olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett rajta segíteni. A műszaki mentésen a nagykátai és a sülysápi tűzoltók dolgoznak, az első jelentések szerint áll a vasúti forgalom.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!