Születésnapját ünnepelte, kólát és fagyit rabolt

Őrizetbe vették a rendőrök azt a gönci férfit, aki egy helyi üzlet tulajdonosát megfenyegette és üdítő, illetve édesség átadására kényszerítette egy késsel.

Az Encsi Rendőrkapitányság Gönci Rendőrőrse rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Cs. Gyula 46 éves helyi lakossal szemben.
A gyanúsított 2016. augusztus 19-én 16 óra 10 perckor megjelent egy gönci fagylaltozónál, ahol annak tulajdonosát egy késsel két fél literes üdítőital és kilenc adag fagylalt átadására szólította fel. A sértett tartva a támadástól átadta a kért termékeket, sérülése nem keletkezett.

A nyomozók azonosították, majd 2016. augusztus 23-án a délutáni órákban elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a rablót. A gyanúsított kihallgatása során védekezésében előadta, hogy semmire sem emlékszik, mert erősen ittas állapotban volt, mivel a születésnapját ünnepelte.
Az Encsi Rendőrkapitányság előterjesztéssel élt a terhelt előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására is az illetékes járási ügyészségen.(police.hu)

A rablás helyszíne
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek