Beköszöntött a taxis hiénák aranykora?

A Magyar Liberális Párt legalábbis ezt mondja: sajtótájékoztatójukon közölték, hogy az Országos Taxis Szövetség bevallása szerint 150-200 taxis hiéna drogdílerként és futárként működik. A Budapesti Közlekedési Központ legutóbbi vizsgálatán a taxisok 72 százaléka megbukott, a visszaélések fajtái közé tartozott például a hamis számla kiállítása, az órapörgetés, az engedély nélküli fuvarozás. A BKK 542 esetben vett fel taxisok jogsértése miatt jegyzőkönyvet május-júliusban - mondta Szabadai Viktor.

A politikus a hiénák elterjedésének bizonyítékaként említette a Sziget fesztiválon történt eseteket is, így például mikor egy taxisofőr megütött egy, a Sziget fesztiválról hazafelé tartó ír turistát és elvett tőle 25 ezer forintot. Hozzátette, hogy az Uber "kiűzése" csak elmélyítette a hiénaproblémát.

Az ellenzéki párt változatlanul fenntartja javaslatát, kéri egyebek között a rögzített árak felszabadítását, a piac újraszabályozását és a "taxishiéna-terror" felszámolását - hangoztatta Szabadai Viktor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek