Letették az esküt a szeptember 7. és 18. között Rio de Janeiróban tartandó paralimpián versenyző magyar csapat tagjai a Nemzeti Színházban tartott vasárnapi ünnepségen. A küldöttséget alkotók a színpadon kaptak helyet, az ünnepség kezdetén nagy ováció közepette emelkedtek fel a "mélyből". A Himnuszt a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika énekelte el.
Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a magyar paralimpikonokat. Azt írta: bár testben különbözünk, különböznek a lehetőségeink, de a lélek számára nincsenek határok. "Ha valamit minden sportoló megélhet, az önmaga legyőzésének élménye. Rio már várja önöket, kívánok sikereket, de mindenekelőtt nemes versengést!" - írta az államfő.
A fogyatékkal élő sportolók seregszemléjén 43 fős magyar sportolói delegáció vesz részt, ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még Magyarországról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!