A Kőszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Erdélyi Zsaklin 15 éves kőszegi lakos eltűnése miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a lány 2016. augusztus 28-án 1 óra 15 perc körül tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott.
A keresett lány 165 centiméter magas, erős testalkatú, haja vállig érő, barna színű, szeme barna. Tetoválása, anyajegye, sérülése, műtéti hege nincs. Az eltűnéskor pizsamában volt, ékszereket nem viselt.
A Kőszegi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán (hétfő-csütörtök: 8-16 óra között, péntek: 8-13 óra között), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!