A vásárlói igényekhez igazodva ezentúl minden hónap második szombatján rendezik meg Szombathelyen a Hacuka közösségi vásárt. Szeptember 10-én – most szombaton – ismét közel 20 árus várja az érdeklődőket a szokott helyen és választékkal: a saját ruhatárakban már feleslegessé vált új és használt minőségi ruhák, kiegészítők mellett gyerekruhákat, játékokat, lakásdekorációs kellékeket, egyéb hasznos holmikat, illetve számtalan saját készítésű ékszert és ajándéktárgyat kínálnak a vásárlóknak, a befolyt összegből pedig a szombathelyi Irokéz Galériát támogatják. A Hacuka elsősorban a Facebook-on szerveződik: az aktuális eseménynél a portékákból is kaphatunk ízelítőt. A vásár 8-tól 13 óráig tart nyitva Szombathelyen, a Thököly u. 36. szám alatt, a Külsikátorral szemben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!