Határozott volt, pedig félt. Na de ki nem félt volna? Ő azonban karizmatikussá vált, ha emberi életek mentéséről volt szó. Legtöbbünknél fordítva történne. A szabad világból érkezett a megalázottság országába. Gazdag volt, jó kapcsolatokkal. Előkelő családba született, világutazó üzletemberré vált, aztán mégis nincs találóbb kifejezés a poklot választotta.
Köztudott, hogy Magyarország 44-es náci megszállását követően egyre aggasztóbb híreket kaptak a hazánkért és főképp az egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő magyarországi zsidókért aggódók, így a magyar érdekeltségű Lauer-vállalkozásokkal üzletelő, akkor 31 éves Wallenberg is. Ebben a meglehetősen konfúz helyzetben határozták el svéd külügyérek, az USA stockholmi nagykövete és a War Refugee Board (háborús menekültek támogatásával foglalkozó amerikai kormányszervezet) korifeusai, hogy a svéd fiatalembert bízzák meg egy budapesti humanitárius akció megszervezésével. Mert a fiatalember szerette Magyarországot, és nem ismert lehetetlent.
Valljuk be őszintén: a század legcudarabb napjait töltötte itt a hazánkba érkező diplomata, aki mindenhogyan viselkedett, csak diplomatikusan nem. Gettókban érvelt a nyilasoknak hívott, magukból kivetkőzött állatoknak, pályaudvarokon kavart meg határátkelőkön, hazudozott és poénkodott, szóval amolyan magyarországi Schindlerként mentette azt, akit tudott.
A mai napig találgatják a magyar zsidóság pusztulásával foglalkozók, hogy a diplomata hány ezer embert mentett meg a biztos pusztulástól. Egyesek egyenesen százezer megmentettről beszélnek. Wallenberg legenda lett. A kiállítás kreálói szerint Wallenberg budapesti missziójának eredményét nem szabad a megmentettek számának meghatározására redukálni. Igazuk van, ahogy azt illetően is, hogy feladatát ő maga is elsősorban abban látta, hogy a zsidók megbénult önvédelmi ösztönét új életre keltse. Részben sikerült is neki. Bár ebben a kontextusban meglehetősen infernális a sikeres jelző.
A megszálló orosz csapatok a Jótett helyébe jót várj formulát úgy értelmezték, hogy Wallenberget a főváros nácitlanítása után valahova az orosz rónákra szállították; a legvalószínűbb, hogy a negyvenes évek végén a rettegett moszkvai Ljubjanka börtönben meghalt/végezték ki. Biztosat nem lehet tudni, hiába tudakolta Sztálintól már 47-ben több mint egy millió svéd nemzeti hőse hollétét. Válasz nem jött, csupán hazugságok, csúsztatások, elkenések. A svéd hatóságok, a család és a diplomata életének kutatói töretlenül bíznak abban, hogy Raoul Wallenberg még mindig él.
Én abban bízom mindössze, hogy a több tízezer honfitársunk megmentésében jeleskedő, kifogástalan úriember, européer polgár Wallenberg egyszer megérdemel majd egy szobánál nagyobb kiállítótermet is Budapesten.
Prieger Zsolt