130 millió forint az előválasztás költségvetése

Az adománygyűjtés tovább folyik a második forduló végéig.

Az ellenzéki pártok közleményt juttattak el lapunkhoz az alábbi szöveggel:

„Az Országos Előválasztási Bizottság kemény ártárgyalások és hosszas, gondos tervezést követően összeállította Magyarország első országos előválasztásának költségvetését. Mivel az ellenzéki pártok elsősorban a jövő évi általános választásokra készülnek, ezért a lehető legalacsonyabb áron a lehető legnagyobb választási részvételt biztosító lebonyolítást tartották szem előtt a költségvetés tervezésekor.

Az előválasztáson kb. 800 településen lehet majd személyesen szavazni és az aHanggal létrejött együttműködésnek köszönhetően a világ bármely pontjáról online is. A választást kizárólag önkéntes munkaerővel bonyolítják le a pártok, az eszközök zömét pedig a pártok saját eszköztárukból biztosítják.

Ám a nagyjából 2.500 szavazási sátornap gördülékeny lebonyolításához olyan eszközök beszerzésére is szükség volt, amik nem állnak a pártok rendelkezésére. Többek között 400 sátrat, 800 tabletet, 500 asztalt, 1.200 széket és több millió szavazólapot szerzett be a hat lebonyolító párt.

Az előválasztás teljes költségvetése körülbelül 130 millió forint lesz, de a rendelkezésre álló összeg az adománygyűjtés sikerétől függően növekedhet. A jelenlegi költségvetést a pártok hasonló arányban biztosítják, mely kiegészül azzal az 1,7 millió forinttal, amit az előválasztás megvalósítására adományoztak eddig a magyar állampolgárok.

Az adománygyűjtés tovább folyik a második forduló végéig. A propagandamédiában megjelent több milliárd forintos, irreális összeggel szemben az előválasztás költségvetése a pártok megállapodása szerint legfeljebb 160 millió forintig növelhető."

DK

Jobbik

LMP

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek