Három kiemelt programmal hangolódtak a résztvevők a Kőszegi Ostromnapokra. A Fitt-Box Ökölvívó Egyesület négynapos rendezvénysorozatának részeként nemzetközi ökölvívóverseny, honvédelmi sportnap és jótékonysági futóverseny várta az érdeklődőket. A programok nemcsak sportélményt kínáltak, hanem a közösségi összefogást és a jótékonyságot is szolgálták.
Az első esemény a 18. Ostrom Kupa Nemzetközi Ökölvívóverseny volt, amelyet augusztus 5–7. között rendeztek meg. Három ország 129 versenyzője összesen 102 mérkőzésen lépett ringbe. A torna második napján a szerb és a magyar U15-ös válogatott csapatmérkőzésére is sor került, amelyet a magyar csapat fölényesen, 21–7 arányban nyert meg.
A verseny mindhárom napján népes közönség követte az eseményeket. A nézők a késő esti órákig kitartottak, és végig lelkesen biztatták a sportolókat. A színvonalas mérkőzések és látványos összecsapások méltó hangulatot teremtettek a rendezvényhez.
A különdíjak közül Gombai Alex vehette át az első nap legtechnikásabb ökölvívójának járó elismerést, míg Bogdán Mátyás a három nap során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a legharcosabb versenyzőnek járó díjat kapta. A Fitt-Box Nemes Emil-különdíjat ezúttal nem egyéni sportoló, hanem a teljes csapat érdemelte ki.
A szervező klub 21 versenyzőt indított – köztük a Fitt-Box-Skorpió Box Club két ökölvívóját –, akik eredményeiktől függetlenül egyaránt kiváló teljesítményt nyújtottak, és mérkőzésről mérkőzésre bizonyították fejlődésüket.
Augusztus 7-én rendezték meg a Honvédelmi Sportnapot, amelyet az esős időjárás ugyan némileg befolyásolt, ennek ellenére jó hangulatban zajlott. A program ökölvívó-bemutatóval indult a kőszegi Fő téren, majd hagyományőrző bemutató következett. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a korabeli életbe, megismerhették a korabeli viseleteket és fegyverzetet. A résztvevők ezt követően közösen koszorút helyeztek el Jurisics Miklós szobránál, tisztelegve a város hősi várvédői előtt. A napot honvédelmi akadálypálya, íjászat és airsoft lövészet zárta, amelyek elsősorban a fiatalok körében arattak nagy sikert.
Augusztus 8-án rendezték meg az 5. Ostrom Jótékonysági Várvédő Futást, amelynek célja idén is a beteg gyermekek támogatása volt. A futóverseny a kezdetektől a Mirtill Alapítvány munkáját segíti, és mára a rendezvénysorozat egyik legfontosabb közösségi eseményévé vált.
A futók a 1,5 kilométeres tömegfutás mellett 7, 14 és 21,5 kilométeres távok közül választhattak. A verseny a Fő térről indult a hagyományőrzők puskalövésére. Az útvonal a Jurisics téren vezetett keresztül, ahol az Ataru Taiko dobosai adták a ritmust a futáshoz, majd a vár érintésével a Kőszegi-hegység festői tájain folytatódott. A kisebbek számára kijelölt útvonal a török táboron keresztül vezetett, majd a történelmi házak és szűk sikátorok között tért vissza a Fő térre.
A szervezők munkáját számos önkéntes, szülő és támogató segítette. Több helyi vállalkozás és szervezet is hozzájárult a program sikeréhez, lehetővé téve, hogy a nevezési díjak teljes összege a támogatott gyermekekhez kerüljön.
Bár a résztvevők száma kissé elmaradt a tavalyitól, a futóverseny rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott. Volt olyan versenyző is, aki teljes tűzoltó-menetfelszerelésben teljesítette a 7 kilométeres távot.
A jótékonysági kezdeményezés eredménye minden várakozást felülmúlt. A futóverseny nevezési díjaiból 994 606 forint gyűlt össze. Ezt további 100 000 forintos felajánlás egészítette ki, míg az ökölvívó-verseny három napja alatt kihelyezett adománygyűjtő urnába további 250 000 forint érkezett. A rendezvénysorozat így összesen 1 344 606 forinttal tudta támogatni a beteg gyermekeket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!