Öt gólt kapott a Haladás

Hiába vezettek a vasiak, az első ivószünet után már a vendégek akarata érvényesült.

A hetedik fordulót a tabella utolsó, 12. helyén kezdte a Puskás Akadémia, ám mivel nyertek a Haladás soproni ideiglenes otthonában, – átmenetileg – a hetedik pozícióba ugrottak fel. Pedig nem indult jól a meccs Pintér Attila csapata számára: a klub honlapjának tudósítása szerint a 16. percben egy előreívelt labda Heris fejéről Kovács Loránt elé került, aki egyedül törhetett kapura, és a tehetetlen Hegedüs Lajos mellett a hálóba lőtt, 1-0.

Nem hozott szép játékot az első félidő, az egyenlítés mégis összejött a vendégeknek. A 40. percben Balogh Balázs lőtt volna kapura, ami nem sikerült túl jól, de pont Molnár fejét találta meg, aki a hálóba bólintott, 1-1.

A szünetben kettőt cserélt Pintér, ami eredményre vezetett. A játék irányítását átvette a felcsúti alakulat, és újabb gólokat szerzett. Előbb egy tizenegyeshez jutottak: Knezevic csípte el a kivetődő Király elől a labdát, aki elhúzta a lábát. A büntetőből a sértett Királyt becsapva higgadtan lőtt a kapuba, 1-2.

A 66. percben Knezevic duplázott, Molnár remek passzával gyalogolt be a Haladás tizenhatosára, és okosan a kapuba emelt, 1-3. A 81. percben pedig végleg eldőlt minden, miután Molnár ugratta ki remekül Szakályt, aki rávezette Királyra a labdát, majd önzetlenül a hosszún érkező Diallo elé tálalt, aki a hálóba passzolt, 1-4.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Puskás Akadémia
A további képekért kattintson!
Vágvölgyi Bálint

Volt azonban még egy csattanója a meccsnek: a 90. percben Knezevic léphetett ki a balösszekötő helyén, ő is önzetlen volt, Diallo pedig már második gólját szerezte, 1-5. Öt gólt lőtt és ugyanennyi pozíciót lépett előre a PAFC a tabellán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport