Bajnok lett Szombathely amerikai focicsapata

A Crushers hazai pályán védte meg a címét. Veretlenül ért fel a csúcsra.

Veretlenek csatáját hozta a Magyar Amerikai Futball Szövetség Divízió 1 országos bajnokság döntője (Pannon Bowl). A szombathelyi Városligeti (egykori SZSE) pályán a keleti kiemelt Eger Heroes csapatát fogadta a nyugati első, Szombathely Crushers.

A döntőn sérülés miatt számos hazai játékos csak a pálya mellett figyelhette az eseményeket és nem tudott aktív résztvevője lenni a mindent eldöntő csatának: Balogh Tamás (kisnyúl), Májer László, Molnár Dávid és Tatár Sándor is hiányzott.

Crushers-Eger heroes amerikai foci
A Crushers nyerte a veretlenek csatáját, ezzel megvédte címét a divízió I-ben
Mészáros D. Zsolt

A Crushers ennek ellenére is megvédte címét, miután - szép számú szurkolósereg előtt - simán, 32-0-ra győzött.

A döntő legértékesebb játékosának (MVP), a Crushers amerikai védőjét, Billy Hattent választották. Az már korábban eldőlt, hogy a "zúzók" játékosai közül Rozmann Gábor lett az év védőjátékosa, Trevin Howard pedig az év támadójátékosa a Divízió I-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport