190 milliárd forintot költ új autók vásárlására az állam

18 500 darab járművet vennének, így egy autó átlagára több mint 10 millió forintból jön ki.

Egy fél 4-es metró árának megfelelő összeget készül elkölteni új autókra az állam - hívta fel a figyelmet a hvg.hu, mely az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben talált rá arra a néhány napja megjelent felhívásra, miszerint nettó 150, bruttó mintegy 190 milliárd forint értékű meghívásos tendert indított a Pénzügyminisztérium alá tartozó, a központosított állami közbeszerzéseket intéző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF).

Egy részelem 3500 darab, tisztán elektromos autóra vonatkozik, míg egy másik, 7500 darabos részelem kifejezetten a rendvédelmi, honvédelmi és egyéb készenléti szervek részére leszállítandó járművekről szól, és egy ugyancsak 7500 darabos részelem általános állami-kormányzati célokra önálló költségvetési szervek részére szánt járművekről szól - részletezte a lap.

Habár 4 éves keretmegállapodásról van szó, az összesen 190 milliárdos összeg jelentős tétel, úgyhogy indokoltan merül fel a kérdés: honnan teremti elő a kormányzat a járműbeszerzés fedezetét?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet