Maradandó fogyatékosságot okozott a részeg sofőr

Börtön vár a férfira.

a Szombathelyi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó ittas vezetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy hónapon belül két alkalommal vezetett ittasan és a második esetben balesetet is okozott. A vádirat szerint az ittas vezetés miatt korábban már elítélt vádlott az első alkalommal közepes fokban ittasan vezette a gépkocsit Szombathelyen, a Zanati úton, 2018 szeptember elején.

A rendőrök igazoltatni akarták, mert – ittassága miatt – többször indokolatlanul megállt a kocsival az úton. A vádlott befordult egy udvarba a rendőrök elől, akik azonban utolérték, észlelték az ittasságát és elvették a veze tői engedélyét. A vádlottat azonban a jogosítvány hiány sem akadályozta meg abban, hogy három hét elteltével ismét, ekkor már súlyos fokban ittasan a volán mögé üljön.

A férfi Vassurány irányába haladt, amikor ittassága miatt letért az útpadkára, elveszítette az uralmát a jármű felett, ami átsodródott az úttesten, majd a mezőgazdasági területre csapódva állt meg. Az autó jobb első utasa szenvedett maradandó fogyatékossággal járó sérülést a balesetben. A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek