Július 1-jén ne akarjon orvoshoz menni, mert az egész országban nem lesz rendelés

Ügyelet azért lesz.

1992 óta minden év július 1-jén ünnepeljük a Semmelweis-napot, vagyis a magyar egészségügy napját. Ez pedig azt jelenti, hogy ez munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozóknak az egész országban, így pedig Szombathelyen is.

Ezért 2020. július 1-jén a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátás helyett orvosi ügyeleti ellátás lesz csak Szombathelyen, a Sugár utca 1. szám alatt. A fogorvosi ellátás helyett pedig fogorvosi ügyeleti ellátás lesz a Wesselényi utca 4. szám alatt, 8-14 óráig – derült ki a városháza közleményéből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek