Volt-bejárás: hatvanezer főnek készítik elő a terepet Sopronban

Hétfőn lapunk is megjárta a Lővéreket, a 14. VOLT Fesztivál alapozása közepette. Neszét vettük néhány...

Néhány napja javasoltunk pár prominens nevet a VOLT kínálatából, de azok kedvéért, akiknek még ez sem elég, és fakírmód ülnek a tűkön kedvenc eseményük kapunyitása előtt egy nappal, tegnap körülszaglásztunk az idén öt hektárral megtoldott fesztiválterületen. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán főszervezők a minden oldalról átlátszóvá tett, több plazmatévés, hajdanában szimpla kocsmaként működő, most elegáns találkapontnak szánt Soproni Teraszon várták a sajtó képviselőit. A gimnáziumi évek óta összetartó páros most is optimistán indul neki a hét közepén kezdődő hosszúhétvégének: legkevesebb 60 ezer vendéget várnak a monstre rendezvényre.

Egy kötetlen séta keretében aztán elindulhattunk a lustán heverésző zöldterület irányába. Immár szabad szemmel is láthattuk, hogy a Soproni Nagyszínpad megszokott helyétől egy izmosabb kőhajításnyira, úgy kétszáz méterrel arrébb telepszik le. Ide vezet majd hátulról a backstage-út (eddig a zenészemberek a tömeggel együtt hömpölyögtek, így azonban külön érkezhetnek, és mérséklődhet a tumultus is a főbejáratnál). Persze a régi terület sem maradt kihasználatlan: retro lámpaoszlopok ágaskodnak, megalapozva majdan az idetelepülő Jim Beam Disco Palota hangulatát.

Ötezer amper szolgáltatja a szuflát

2006-ban a VOLT ráadásul bikábban szól, mint valaha: a világszerte agyontömjénezett hangrendszer, a Meyer Sound három színpad hangját fogja biztosítani. Mint azt a szervezőpáros elmondta: a számítógép-irányítású szisztéma képes arra, hogy egy-egy színpad esetében a küzdőtéren érezhető teljesítmény maximális legyen, míg a környező területeken a hang kevésbé kapjon mellkasba. A Soproni Nagyszínpadnál ezen felül az ország első DiGiCo típusú digitális hangpultját helyezik üzembe, ami képes arra, hogy a zenekari soundcheck során rögzített értékeket memóriában tárolja.

Összességében egyébként ötezer amper szolgáltatja a szuflát a fesztiválon (összehasonlításképpen, egy átlagos lakás ellátásához huszonöt amper szükséges), és harminckét tonna elektromos eszköz érkezik a területre. Ezt a cakkumpakk 8000 négyzetméternyi alapterületű programsátorral, 1100 négyzetméternyi színpaddal, a 3 kilométernyi kerítéssel és a többezer hordó sörrel egyetemben 43 kamion szállítja majd a szerda délben zsibongásba boruló Lővér Kempingbe.

VOLT Fesztivál hivatalos honlapja: http://www.sziget.hu/volt/

fotó:Phreek

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

VOLT Fesztivál 2006