A lájf sója
Kontrasztjaiban lakozik a VOLT szépsége. Abban, ahogyan a döngő lábdobok aláfestéseként birkák ebédelnek élő egyenesben a nagyszínpaddal szemközti tisztáson. Amiképpen a kánikulában barnássárgára aszalódott fűtenger fölé viharfelhők zsúfolódnak, és abban is, hogy az embernek a fia a locsogó zuhé elől egy pólóbolt sátrába menekül, ahol a nagymagyarországos emblémának tőszomszédja a rasztafáriánus ideológia.
Az az ellentétpár már kevésbé tetszetős különösen, mert e sorok írója is készülgetett reá , hogy az egyik legígéretesebb név, a saját big banddel világot járó hangmágus Matthew Herbert lemondta fellépését, ezt mégis hevenyészetten elejtegetett, a biztonság kedvéért helyesírási szarvashibával (live helyett life show marad el) kinyomott papírcetliken közlik a publikummal. A honlapon olvasható a menedzsment közleménye, arra azonban nem vennénk mérget, hogy mindössze egy nappal a show előtt juttatták el a szervezőknek.
Péntek: Elektromamelódiák, minimállatkodás
Említett csalódás okán háromszázért idegnyugtatunk sajtos-tejfölös lángossal, aminek elfekvése után valósággal vonszolódunk át a Caféba, ahol még mindig tilos a központi cigielosztó placc felső lépcsőjére leseggelni, mondván, akkor takarásba kerül a dohánymárka-felirat, és a végén még túl kevesen roncsolják el hörgőiket a biznisz oltárán. Azon kapódunk aztán, hogy folyik a rum, gumi a láb, a pihenésről a Deladap! gépzenébe injektált romadalainak köszönhetően egyáltalán nem átallunk lemondani, de jól is tesszük: Karl Bartos műsoráról sejtjük, hogy nem az a tipikus partizene lesz.
Mozdulatlan robotnagyfaterunk egy az egyben játssza le együttesének, a hetvenesekben meghatározó Kraftwerknek elektro-himnuszait, egyedül a felesleges cikornyáktól megcsupaszított vetítés érdemel egy sort: mozgólépcső, bináris kód, piktogramok, pécé. Minimalizmus. Tömeg szuggerálódik. És a kontraszt: a Scam elvileg a Freestylers és a Krafty Kuts közösködése, gyakorlatilag egy ember a lemezjátszók mögött. Vele együtt a big beat utószellentéseit meglovagoló izzadós, böszme, filléres majdnem-breakbeat, amitől jóérzésű ember a világból rohan ki, ittasnak meg maga a le(h)ány(t)álom. Volt is belőlük raklapnyi.
Szombat: mosolynap szellemballerekkel és piperecuccal
Az virradás karszalag hiányában következik be. Lerohadt, levágták, nem tudni. Kémlelés ki a sátorból, elhaladó szeku abban a másodpercben lemeszel - most vagy az derül ki, milyen fürge itt a tenyér, vagy az, milyen gördülékeny az adminisztráció. Utóbbi tesztelésére kaptam esélyt. Ők meg jó pontot: alig öt perc múlva újonnan fluoreszkáló csuklóval lépdelek nyalkán, el a rock-ragga-dnb zúzdaelegy Brains műsora, meg a streetball pályán labda nélkül szellemkosarat játszó humoros fiatalemberek mellett.
Röhöghetnékből marad elég, és ahogy a Caféba illanok a szegedi Dumaszínház délutáni vadulására, észre kell vennem, hogy nem vagyok ezzel egyedül: az éjjel még ugribugri talpmasszázson átesett szőnyegpadlós tánctéren most egy tűt nem lehetne leejteni a törökülésbe helyezkedettek között. Középpontban az a stand up comedy-ben jeleskedő, civilben tanársegéd, jogot végzett Kovács András Péter, aki legutóbb lekörözte a Humorfesztivál teljes mezőnyét.
Itt sem hagy jutni egy perc előnyhöz, szórja a sziporkát, buszsofőröktől az amerikai filmek "coming soon" hangjáig leplőzetlenül oszt ki mindenkit, beleértve saját magát. "Fiam, ha nem fér el a piperecuccod a szappantartóban, buzi vagy" - idézi nagyapját, de választ keres arra is, miért járnak a lányok kettesével pisilni.
"Volt Festival, my ass" - funk bele, nagyalmás anyázással kerítve
Ezek után már könnyebb mulatni arra a Quimby-re, amiről három évvel ezelőtt még nem lehetett tudni, hogy vajh összeáll-e újra az énekes Kiss Tibor pszichés hullámvölgye és az azt követő rehab után. Magam nem kísértem figyelemmel a zenekar pályáját, élőben mégis lemászik a színpadról és fejbe kólint a zenében-lelkiekben egyaránt ivarérett vitalitás, a fantáziadús felépítmény lezárása pedig egy olyan darab, amivel méltó előzenekarának bizonyulnak a Fun Lovin Criminals-nak.
És a new york-i bagázs hozza, amit hoznia kell: a félig ír - félig puerto rico-i frontember Hugh Morgan füstön pirított hangja bedurmolja a tisztást, folydogálunk át funkból zúzdába und so weiter, stricimód lötyögünk majd' negyed órát, mígnem egy huszárvágással lecsapódik a biztosíték, épp miután kezdeném telibedícsérni a pazar megszólalást. Zenekar levonul, óriási blamázs. A Meyer Sound tündöklése és bukása. "Nyalja ki a VOLT a seggem" - hangzik a jogosnak tűnő felkonf az áram visszatérésekor, s megszólal a Big Night Out, ami péniszen pörgő kokainista szupermodellekről szól.
Amire mindenki várt: csillogó fiúk a kisállatkereskedésből
A Bauchklang következik soron a személyre szabott line up-unkban, és olyat adnak, hogy még a batikolt pólós anarchista is megfeledkezik a fröccséről. Ők azok az osztrák fiatalemberek, akik úgy spórolnak a turnébuszon, hogy nem szállítanak hangszereket - azazhogy de, a szájukban. Nagy kár belé, hogy a beatboxer milícia egyidőre esik Pet Shop Boysékkal, márpedig a ős-szintipoppereket nem hagynánk ki szívesen ezen a meleg éjen. Diszkóztató koncert helyett inkább lecövekelésre hajlamosító, aprólékosan megkoreografált show-t kapunk, aranyruhás cowboyokkal, egy két lábon járó cilinderrel, Neil-lel ezredesi szerkóban, West End Girls-szel, Go West-tel, a katolicizmust megtaposó It's A Sin-nel, s végül előkerül egy magyar zászló is, a nyocvanas évek posztergenerációjának csillogó szemű rivalgására.
Vasárnap reggel fél tizenegy. A biztonságiak birkatürelemmel dugják be fejüket a sátrakba, hogy tessenek szedelőzködni, délig el kell hagyni a területet. A Toi-toiokat már zúgó teherautók szállítják, körülöttünk feleannyi sátormennyiség, hátrahagyott szemétkupackákra potyog a szikrázó úvébé. Akkorhát go, Szombathely.
Lehetett volna jobb is, de lesz ez még így se.
