A bankoknál így jelentkezik az infláció

Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is.

Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az MNB szerint két hónappal előre közzé kell tenni az új kondíciós listát, de sok bank az általános üzletszabályzatban írta csak meg, hogy az infláció mértékével - vagyis az idén 14,5 százalékkal emeli a díjait.

Alighogy közzétették a tavalyi évi átlagos inflációra vonatkozó adatokat, több bank már lépett is. Tavaly az áremelkedés átlagos üteme 14,5 százalékos volt, egyes pénzintézetek pedig erre hivatkozva ugyanilyen mértékben már meg is emelték a díjaikat a bankszámláiknál.

Tízes, százas nagyságrendű áremelésekről van szó, de mint tudjuk, a sok kicsi sokra megy (el). Ezúttal is az ügyfelek, az emberek (virtuális) pénztárcájából.

A fogyasztói árindex alapján történő módosítás jogát a többi hitelintézet is leírja az üzletszabályzataiban. Bár pontos dátumot nem mindegyik bank közöl, az már most látszik, hogy legkésőbb áprilisban sok hitelintézeti ügyfél szembesül majd magasabb díjakkal. Ráadásul a díjemelés nem csak a bankszámlákat és a bankkártyákat érinti majd, de emelkedhetnek a költségek a hiteleknél is, tudtuk meg a Bank360 összesítéséből.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek