A nyírmártonfalvi erdő nélküli lombkorona-sétány mellett egy újabb kilátóról terjednek képek az interneten. Ezúttal a Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre épített, mindössze másfél méter magas kilátóról találgathatjuk, hogy mi célt szolgál.
A Kecsup.hu kérdezte meg erről az építtető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságot. Mint megtudták, ráadásul nemcsak ezt az egyet, hanem ötöt építettek a Felső-kiskunsági pusztán, ebből kettő 1,5-2 méter magas, a másik háromnál pedig 4 méteren van a padlószint. Mindez egy határon átnyúló, 75 százalékban uniós, 25 százalékban hazai finanszírozású, úgynevezett LIFE-projekten belül történt. Arra a kérdésre, hogy a kilátópontok mennyibe kerültek, nem kaptak választ.
A KNPI szerint „ezek a tematikus megfigyelő pontok egy rendhagyó, a nagyobb távolságok és a sokféle látnivaló miatt nem gyalogos, hanem autóval vagy kerékpárral bejárható tanösvénynek a részei, amely még befejezés előtt áll”. Tekintve, hogy síkvidéki, pusztai környezetben vagyunk, nem volt cél magas kilátók építése - írták. A tanösvény érinteni fogja Bugyit, Apajt, Kunpeszért és Kunszentmiklóst.