Háromnapos ülést tart a héten a parlament

Napirenden lesz egyebek mellett az egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítása.

Az eheti háromnapos ülés első ülésnapja 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Bajkai Istvánról, a Fidesz országgyűlési képviselőjéről és további három egykori képviselőről: a nemrégiben elhunyt Páris Andrásról (SZDSZ), Götzinger Istvánról (MSZP) és Pásztor Gyuláról (FKGP, EKgP). Napirend előtti felszólalásokat követően két és fél órán át interpellációk, majd azonnali kérdések hangzanak el. 13 törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatait is megvitathatják a képviselők.

A parlament várhatóan megvitatja az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya több módosítását kihirdető törvényt, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök még tavaly novemberben küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek. Az államfő a ki nem hirdetett jogszabállyal kapcsolatban alapvető jogi problémának minősítette, hogy az ténylegesen nem tartalmazza az összes olyan nemzetközi jogi dokumentum szövegét, amelynek kihirdetésére a törvény címe és paragrafusai utalnak. A törvényhez egy több mint ötszáz oldalas módosító javaslatot nyújtott be a törvényalkotási bizottság.

Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái is napirenden szerepelnek: egyebek mellett az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítása, amely érinti humánreprodukció, halottvizsgálat, az önálló orvosi ellátás, az orvosesztétikai beavatkozások szabályait.

Vita lesz az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről. A javaslat egyebek mellett azt is tartalmazza, hogy azonnali hatállyal fel kell függeszteni azt a végrehajtót, aki közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás alatt; a felfüggesztett végrehajtó nem gyakorolhatja a kari tisztségéből eredő jogait.

A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosításával lehetővé válik, hogy a kormány a veszélyhelyzetet további 180 nappal meghosszabbíthassa.

Az utolsó napirendi pont kedden az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok módosítása, amely az uniós források lehívása érdekében az igazságügyi törvények módosítását is tartalmazza, adta hírül az MTI.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek