Egy vendégmunkás maximum három évig maradhat Magyarországon

A vendégmunkások alkalmazását szabályozó új javaslatra azért van szükség, mert a közeljövőben sok olyan beruházás érkezik majd az országba, amihez több százezer munkavállalóra lesz szükség.

Még tavasszal szavazni fog az Országgyűlés a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvénytervezetről, ami kedd este megjelent a parlament honlapján.

A Telex összefoglalója szerint a vendégmunkások alkalmazását szabályozó új javaslatra azért van szükség, mert a közeljövőben sok olyan beruházás érkezik majd az országba, amihez több százezer munkavállalóra lesz szükség.

Czomba szerint amíg van magyar munkavállaló, addig magyarokkal kell betölteni a helyeket, ha nincs szabad magyar munkaerő, akkor először a környező országbelieket veszik számításba, és ha ez sem elegendő, akkor a harmadik országbeliek foglalkoztatása következhet.

Az új jogszabály megkülönbözteti a vendégmunkásokat, nekik könnyebb lesz a munkavállalás, mert a tartózkodási engedéllyel automatikusan megkapják a foglalkoztatási engedélyt is, illetve a harmadik országbeli foglalkoztatottakat.

Továbbra is kvóta fogja védeni a magyar dolgozókat: csak olyan számban érkezhetnek majd munkavállalók harmadik országból, amennyit az előre meghatározott kvóta lehetővé tesz.

Ehhez beazonosították a hiányszakmákat is aszerint, hogy mely munkakörökben nem lehet feltölteni a létszámot magyarokkal. Az még nyitott kérdés, hogy a kvótát milyen számítással határozzák meg.

Az új szabályok nem engedik

a vendégmunkások családegyesítését,

illetve letelepedését sem,

és 2 plusz 1 évben, azaz összességében 3 évben maximálják a lehetséges tartózkodási engedélyek időtartamát is a vendégmunkások számára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek