Északról erősödő katonai nyomás, Koltay fogságban
Jákon viharos erejű északi szél tombol, a falu apraja és nagyja, a kétezerből úgy kétszáz fő a kultúrházba menekül. Fél négykor: mogyorók bejövetele, az élelmesek helyfoglalása. Túlélési csomagban sózott, hántolt és pörkölt, desszertként ropi és limonádé, liter per koponya. Az idősek nosztalgiáznak: a bálterem, bálás és kínai piacok helyszíne a múlt időkben filmszínházként üzemelt. Súgják a falak is: ünnep van, bármit is vetítenek, végre történik valami, Jákon ugyanis csak a kocsmában és a templomban zajlik az élet.
A nézőtéren sorjáznak a konyhaszékek, a padlón enni és korcsolyázni lehet, a falakról párolog a meszes víz. Feltöltődünk, egyre kevesebb a szabad szék, a tervezett díszelőadás előtt már fullon vagyunk. A nyugdíjas önképzőkör az utolsó pillanatban érkezik, hely nincs, segíteni próbálok, az előtérben műanyag bőrfotelek árválkodnak, megragadom az egyik nyakát, rohanok vele. Ordítás, azt nem lehet, miért, nem derül ki, feladom, nyugdíjasklub el.
Kékülünk, fél óra után a hideg már fájni tud, negyedötkor Novák Emil operatőr, és egy színészkollégája befut. Melenget a röhögés, a film és vele a rendező az országút rengetegében katonai kovoj fogságába került. Negyed óra múlva szabadulnak, remek. A vászon előtt Koltay, vele a három színész. Míg Novák Emil befűzi a filmet, Koltay közönséget szórakoztat, interjút készít a fiatalokkal. A kérdés: melyik színész miért vált meg gyönyörű szép és hosszú hajától. Image-váltás a válasz. A fiúk kedvesek és szimpatikusak, a helyi szívek megdobbannak: spontán mindannyian románkori templomunkat kezdik dicsérni. Szép is az. Kivonul a művész urak mellé a polgármester, a helyi erő rövid köszöntővel kedveskedik. Mellette az atya áll, beszéd helyett csak egy kérdése van, mikor akarnak az alkotók ebédelni, mert ő kettő óta vár már, és nemsokára miséznie kell. Koltay már eldöntötte, elmeséli a filmet, de megmenekülünk, ötkor végre sikerült befűzni tekercseket.
Még egy utolsó információ: a kópia vadiúj, ez ment a budapesti, Kongresszusi Központ-béli bemutatóra is. Kezdődik hát az első nyilvános vidéki díszelőadás.
Koltai megkoronáztatik
Kétségtelen, így a hullámzó vásznon keresztül, és a recsegő mono hangzás mellett is: a Sacra Corona Koltai Gábor valaha gyártott filmjei közt a legjobb darab. Dicséret érte. Vannak jellemek, a történet is már-már kalandos, az operatőr jóvoltából a képek is élnek. Koltay mester tanult a Honfoglalás hibáiból. Őseink végre nem frissen vasalt fehér ingben csatáznak, a tömegjeleneteket sem húsz statiszta produkálja. Eleink nem az ÁFÉSZ-ből olcsón beszerzett zománcozott bográcsból vacsorálnak. A színészek eszköztára is gazdagabb. Vannak izgalmas figurák, akik a pózoláson túl szerepeket is alakítanak.
Kár, hogy a mester továbbra is kedveli a hosszan kitartott premier plánokat. Nekem hatásvadász és szájbarágós a stílus, de lehet, hogy mások számára katartikus élmény amint látják, a hős arca él. Amint heroikusan, máskor szerelmesen, dühösen vagy lélekkelt feltöltött állapotban mered, csak mered a kamerába. Koltay a csatákban is sokat javult, folyik a vér, késdobálás és csonkolás mindenütt. Daraboló Szent László baltával besenyőt kaszabol, van nyakmetszés, hasbaszúrás kívánság szerinti variációkban. Nemeskürty tanár úr is összeszedte magát, vannak valódi dialógusok, a dramaturgia is megjelenik: van szerkezet, benne konfliktus. Igaz sok minden sántít, a László-féle szerelmi szál bárgyú és gyenge, a jelenetek gyakran sematikusak, szerkezetük és felépítésük a némafilmek korai szakaszában gyártott kalandtörténetek színvonalán áll. De valahol állnak, én ennek is örülök.
A Honfoglalás nulla pontja után a mérce más, különben tíz perc után székzörgetve menekülnénk. Toleráns vagyok, a meséket és legendákat pedig kifejezetten kedvelem. Legyen László szent és a korona örök, a magyar igaz keresztény, a német pedig gaz! Csak egy gondolat bánt engemet, a lengyeleknél történelmi filmet Andrzej Wajda forgat. Nálunk?
Tudom, Koltay mester már a Honfoglalással bizonyított. Előszeretettel lovagol a nyolcszázezres nézőszámon. A bennem bujkáló gonosz csak az iskolákból kivezényelt gyerekeket és a vetítőtermekből kiszédülők csalódott arcát látja. A Honfoglalás kifejezetten káros film volt, dilettantizmusa megölte a történetet, a magyar film és történelmünk iránti bizalmat. A Sacra Corona azonban más, bátran nevezhetjük családi történelmi képregénynek is. Egyszer meg lehet nézni, a gyermek még tanulhat is belőle.
A Korona igazi hősei
Az esti, szombathelyi premier is teltházzal fut. Közben lent a mozi előcsarnokában személyre szabott sajtótájékoztató zajlik. A média érdeklődése azonban csekély, hárman ácsorgunk, míg ki-ki a maga kiválasztottjával elvonulhat. Kávé és Unikum, szendvicsek és sütemények halomban, jelzik, ritka esemény szemtanúi lehetünk.
A díszelőadás komoly dolog, maga a szombathelyi alpolgármester beszéde nyitja. Sajnos lemaradtam róla, helyette, ha már így alakult a meghirdetett sajtótájékoztató, gondoltam interjúzom egyet a rendező úrral. Azonban a menedzser a színészek szobájába terelt. Nem bántam, Szarvas Attilával (Szent László), Horkay Péterrel (Salamon király), és Bicskei Lukáccsal (Peterd, lázadó nemes) kedélyesen társalogtunk. A rendező ezúttal olyan szereplőket válogatott, akik a közönség számára még ismeretlenek. Leszakadt Varga Miklósról és társaitól, új, friss arcokat keresett.
Jól tette, úgy tűnik a válogatáson nem csak a hosszú haj, hanem a tehetség is szempont volt. A színészek persze egytől-egyig talpig hálásak a lehetőségért és a szerepért. Szarvas Attila Gór Nagy Mária színi tanodájában nevelődött. Tudja, ritka szerencse, hogy kezdőként egyből főszerephez jutott. Még nem tudja mihez fog kezdeni, most színházat keres magának. Azonban szomorúan tapasztalja, hogy azok a színészeknek, akik nem a főiskolán (helyesebben már egyetemen) végeznek sokkal nehezebb elindulni.
Bicskei Lukács a Nemzeti Stúdiójában tanulta a szakmát. Színházaknál dolgozott és külföldi forgatásokban statisztált. Játszott tévéfilmekben is, egyszer például József Attilát alakította. Mostanában a szarvasi társulattal játszik. Horkay Péter gyakorlott filmes, tizenéves korában az "Éretlenek" című tévésorozat főszereplője volt. Egy ideig Amerikában is forgatott, számtalan filmben játszott már. Nemrég Budapesten képzőművészeti galériát nyitott. A színházból kiábrándult, további filmszerepekre vár, addig forgatókönyveket ír.
Pais
