Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai helyszíni ellenőrzést végeztek a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon 2020. március 18-án - közölte a minisztérium. A vizsgálat tapasztalatai szerint a széles körben elterjedt fényképeken
Hatósági vizsgálatra került sor a 2800 forintos csirkemell miatt 2020. March 19. 07:38 látható csirkehús árak kirívónak voltak tekinthetőek, más üzletekben hasonló mértékű árakra nem akadt egyetlen példa sem. A vállalkozóval szemben fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult, amely 300 ezer forintos bírság kiszabásával zárult.
A hatóság 2020. április elejéig több mint 700 üzletet vizsgált, 70 bolt esetében indít eljárást árfeltüntetési jogsértések miatt - tették hozzá.
Arra is kitérnek, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma összesen 69 féle kézfertőtlenítőt, antibakteriális szappant, folyékony szappant és tusfürdőt, felületfertőtlenítőt ellenőrzött. A vizsgálat szerint két, elsősorban webshopban kínált kézfertőtlenítő teljesen hatástalannak bizonyult. Az egyik termékkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy illegális gyártás folyik, így a rendőrség a tárcától is kért tájékoztatást az ellenőrzött szerről és a laborvizsgálati eredményekről. A minisztériumi közleményt olvasva több magánszemély kereste meg őket annak érdekében, hogy visszakapják a termékek árát. A hatósági fellépés egy több mint 22 millió forintos kárt okozó fővárosi hamisító banda leleplezéséhez vezetett, amelynek tagjait üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt vonták eljárás alá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!