A szélesebb hallgatóság érdeklődésére számot tartó, végül mégsem sok civilt vonzó főrendezvény a tradíciókhoz híven a Március 15. téren kezdődött el öt órakor, az előző évi enyhe napfürdő helyett már-már barátságtalanul télies hideggel: a fúvósok vékony kesztyűi alatt szétfagyott kezek azonban éppoly becsületesen végezték dolgukat, mint a katonai tiszteletadás zászlófelvonó egyenruhásai, akiknek a viharos szélben kilengő póznával és az ide-oda tekergőző lobogóval is meg kellett gyűrkőzniük.
A drámatagozatos szent-györgyis diákok ünnepi műsorának végére az eső sem kímélte az egybegyűlteket, Németh Kálmán már egy odatartott esernyő alatt mondta el ünnepi beszédét. Az alpolgármester beszélt arról, hogy a forradalom ugyan tizenhárom napig, az utóharcokkal másfél hónapig tartott, de öt évtizeden keresztül hatott mindarra, ami aztán Európában és a világon történt; majd felhívta a figyelmet az egyik fő tanulságra, miszerint a megszerzett szabadság lehetőség. Lehetőség arra, hogy magunk rendezzük be és irányítsuk az életünket. Ezzel kísérletezünk immár 18 éve. Félő, hogy megszerezve úgy kezeljük, mint az egészséget. Ez utóbbit is akkor hiányoljuk, amikor elszalasztottuk az esélyt arra, hogy megóvjuk.
Máig arra nem méltók vesznek át kitüntetéseket
Ezután a Király utca irányába egy felvezető rendőr-kisbusz mögött Szombathely elöljárói mécsesekkel a kezükben vonultak át az 56-osok terére. Itt Kecskés István, az '56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke mondta el, hogy a nemes évfordulóhoz tapadó érzelmek vegyesek: örömöt is jelent, "mert két-három napig ismét felidézhetjük a hősies napokat, de szomorú is, mert arra emlékeztet bennünket, hogy tizennyolc év is kevés volt ahhoz, hogy '56 méltó helyére kerüljön a nemzet történelmében."
S noha a megtorlás véres volt, a zsarnokság egyet elfelejtett: ennek az újkori ütközetnek sokezer hírmondója maradt, akik ébren tartották a világ lelkiismeretét, még akkor is, ha a nyugat közönyös hallgatásával nem segített derékba törni a kommunizmus folytonosságát. Sajnálatosnak nevezte, hogy a sarló-kalapács erődrendszerét egy szem puskáikkal ostromló forradalmárok helyett ma olyanok dicsekednek és vesznek át kitüntetéseket, "akiknek a forradalom semmi, vagy nagyon kevés jelentőséggel bírt. Az igazi hősök nagy részét kíméletlenül kivégezték, elhurcolták, deportálták. Aki tudott, menekült, de szívében élt a remény, hogy visszatérhez egy új, szabad hazába."
Mindenekelőtt szólnunk kell az ifjúságról, október 23-a hőseiről. Látnunk kell nevető arcukat, ahogy integetve, mosolyogva, egymásba karolva vonulnak a pesti utcákon. Senki és semmi nem tudta megállítani őket. Nevetésükkel órák alatt söpörték el a zsarnokságot és az önkényt, a sötétséget, az ostobaságot. Hitük, tisztaságuk volt a forradalom igazi fegyvere. Ez adta az erejüket a későbbi küzdelmekhez, a tankok elleni kilátástalan harchoz, kivívva a világ máig tartó csodálatát csatlakozott az emlékidéző szavak sorához dr. Ipkovich György polgármester is, immáron szélvédett helyen, a városháza ünnepi közgyűlésén.
S bár tavaly ilyenkor történtek kevésbé dicső események is Szombathely belvárosában, most szerencsére nem kaptunk hírt arról, hogy bárki megzavarta volna a nyugodt ünnepnapot.
