A Képtár újra Hosszú éjszakát hirdetett, az apropó Nagy Csaba tárlat-megnyitója volt. Az ötlet nemes, a zenés-táncos vigadalom híre sokakat odavonzott az amúgy légmentesre zárt, hibernált térbe.
A falak vérkeringése beindult, a Metafizikus terek motorfűrésszel rótt látomásai izgalmas alkotások, azonban a művészi szorgalom önmagában kevésnek bizonyult. Egy ilyen, egész estés program már komolyabb szervezést, bőkezűbb mecenatúrát igényelne.
Bár az alkotó fél évig dolgozott azon, hogy megfelelő katalógust és reklámfelületet vívjon ki műveinek, egy profi zenekarra már nem futotta. A meghívott zenész - képzőművész barátot, Gaál Józsefet pár napja a fővárosban leütötték és kirabolták, így a szombathelyi szereplést lemondta.
Maradtak hát a lelkes középiskolás tanítványok, akik két gitárral, lelkesen, de esetenként vérlázítóan hamisan nyomták a bluest. A kísérlet hamar rövidre zárult, bár a protokoll-vendégek távozta után a barátok és tanítványok egy ideig még bezsongták az előcsarnokot, vadászva zsíros kenyérre, karcos vörösre és jó szóra. A hangulat felpörgetésével maga az intézmény igazgatója is próbálkozott, aki Nagy Csabával sátáni rock n rollt interpretált énekhangra és gitárra, mindhiába.
Nem evilági tájakon
A Nagy Csaba holdbéli (?) tájain megjelenő objektumok - Gaál József szavaival - őrző és energiát sugárzó tárgyak, emlékművek. Rusztikus felületbe vésett víziók arról a civilizációról, amit a sajátunknak tartunk. A grafikus a negyedik dimenziót kutatja, ahol tér- és idő ismeretlen fogalmak, létezésünk értelmetlen és üres. Képei kor és álomlenyomatok, félelmek egy hideg, istentelen és lelketlen világról.
Amik bennünket jeleznek, a fölösleges tárgyak: akkumulátorok, sehova nem vezető lépcsők, hőerőművek és elektromágnesek, katakombák, folyosók és üregek. A címek nélküli lenyomatok személytelenített emlékművek.
Már a technika, ahogy a grafikus az anyagot formálja is jelzi ezt. Magasnyomásos eljárást használ, ahol a dúcként szolgáló, alkalmas és megfelelő keménységű deszkát mélyrétegben munkálja meg. Az alkotás tudatosan személytelen, hiszen géppel - motorfűrésszel - vési ki a formát. Ügyel arra, hogy a lenyomat egyszeri, de mesterséges legyen, a dúcokat, miután kész a lenyomat, megsemmisíti. A tárlat egyetlen gondolat körbejárása, egy hosszú és befejezetlen monológ a hiányról, amit a magukra hagyott tárgyak tükröznek vissza ránk. A címek csak időpontok, a motorfűrész beindításának pillanatai, a látomás időtlen.
Pajzs
A Kiállítás június 25-ig tekinthető meg a Szombathelyi Képtárban
