31 millió forintja és több ingatlanja is van Novák Katalinnak

Közzétették a távozó köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát.

Közzétette a Sándor-palota Novák Katalin záró vagyonnyilatkozatát, amit a 24.hu vett észre.

Ezek alapján a távozó köztársasági elnöknek 31 millió forint megtakarítása van, és számos ingatlan tulajdonosa is. A dokumentum szerint Novák

  • felerészben tulajdonosa Budapesten egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres lakóháznak,
  • egy 90 négyzetméteres lakásnak,
  • egy 50 négyzetméteres szegedi garázsnak
  • egy 56 négyzetméteres lakásnak a XI. kerületben
  • egy 67, egy 166, illetve 174 négyzetméteres lakásnak Szegeden,
  • illetve Balatonlellén egy 47 négyzetméteres üdülőnek.
  • A volt köztársasági elnök vagyonnyilatkozata szerint nem tartozik senkinek, ingatlanjai bérbeadásából pedig havonta 200-500 ezer forint közötti összeget kap.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság