34 év után letette a krétát Rápli Róbert, most már a parlamentben tart majd történelemórát

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumba ezután már csak látogatóként léphet be.

Érzelmes Facebook-posztban búcsúzott a pedagóguspályától Rápli Róbert, aki 34 év után tartotta meg utolsó óráját tanárként. A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium igazgatója és történelemtanára azt írta, néhány utolsó instrukciót még adott az érettségiző osztályának, de a vizsgán már nem ő kérdezi majd ki a diákokat.

Rápli a legutóbbi választáson a Tisza Párt jelöltjeként nyerte meg a Vas 01-es választókerületet, így most a katedrát parlamenti mandátumra cseréli.

A posztban arról ír, hogy tanárként és iskolaigazgatóként végig a „jövő nemzedékének segítése” vezette, és ezt a küldetést szeretné továbbvinni képviselőként is. Szerinte olyan országot kell építeni, amely versenyképes tudást ad a fiataloknak, és amelyre „tiszta szívből büszkék lehetnek”.

A búcsú egyszerre lett személyes és politikai: egy hosszú pedagóguspálya lezárása, meg egy új korszak nyitánya, ahol a napló helyét már valószínűleg a törvényjavaslatok veszik át.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet