Hetek óta nem fizeti ki a gyógyszertáraknak a támogatások összegét az állam

A patikák így most hiteleznek az államnak, már ameddig tudnak.

November vége óta nem fizet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a gyógyszertáraknak a tb-támogatott gyógyszerek után - tudta meg a 444.hu. A rendszer úgy működik, hogy havonta négyszer készítenek a gyógyszertárak elszámolást az eladott tb-támogatott gyógyszerekről, a betegek által fizetett térítési díj és a tényleges ár közti különbséget a gyógyszertárak hitelezik meg az államnak, amíg a NEAK úgynevezett gyógyszertámogatásként ezt ki nem fizeti. Utóbbi nem történt meg most.

A NEAK előre nem jelezte a csúszást, és még most sem tájékoztatta őket arról, hogy mikor állhat helyre a rend. Pedig a kisebb patikáknak a gyógyszertámogatás a bevételük felét is adhatja, enélkül az ellehetetlenülés szélére sodródhatnak. Egyes patikusok szerint a kisebb patikák már nem tudnak vagy mernek drágább szereket rendelni, mert vagy félnek attól, hogy idén már nem kapják meg az ellenértéket, vagy nincs már rá pénzük.

A NEAK a Magyar Gyógyszerészi Kamarának adott hétfői tájékoztatásában elismerte, hogy november vége óta a közforgalmú gyógyszertárak számára a támogatott rendszerek után járó NEAK-utalásokat csak késve teljesíti, és azt is jelezte, hogy a „decemberben esedékes, valamint a patikák 3 százalékát érintő novemberi elmaradás utalásához szükséges fedezet biztosításához kormánydöntés szükséges, amely jelenleg is folyamatban van”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet