Egy lófejet viselő ember sétált be az M1 híradójának tudósításába

Tegnap este volt látható a médiatörténelmi pillanat.

Miután a szerdai nap havazással indult, és ez az esemény ma már hírértékűnek számít, a meglepő időjárási jelenségről az M1 is beszámolt. A televízió egy ötperces anyagot készített tehát a havazásról, melyben a Baranya megyei helyzet is szóba került, ami történetesen azt jelentette, hogy a tudósító élőben kiállt a pécsi Széchenyi térre - hívta fel a figyelmet a 24.hu. Ekkor azonban meglepő látványnak lehettek tanúi a híradó nézői: egy lófejet viselő ember sétált végig a tudósító mögött, meglehetősen furcsa mozgással:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Humor