Négy kastélynak már talált gazdát Lázár János

Február második felében további húsz kastély számára keresnek új tulajdonost.

Pénteken jelentette be egy Facebook-videóban az állami kastélypályázatok első fordulójának eredményeit Lázár János építési és közlekedési miniszter. Nyolc kastély került meghirdetésre, amelyekre összesen 22 pályázat érkezett.

A miniszter elmondta, hogy az első körben négy kastély kapott új tulajdonost: a nádasdladányi kastély a Richter Zrt.-hez, a bajnai Sándor-Metternich kastély a Mol – Új Európa Alapítványhoz, a majki Esterházy kastély Oroszlány önkormányzatához, míg a szabadkígyósi Wenckheim kastély Hódmezővásárhely önkormányzatához került.

Lázár azt is bejelentette, hogy február második felében újabb pályázati kört indítanak, amelyben további húsz kastély találhat gazdára. A program a 2023-ban meghirdetett kastély-örökbefogadási törvényjavaslat része, amely lehetővé teszi az állami kastélyok egy részének magánkézbe adását. A kezdeményezés célja, hogy az épületek megfelelő fenntartásáról és hasznosításáról hosszú távon is gondoskodjanak, így biztosítva történelmi és kulturális értékük megőrzését.

A kastélytörvény melléklete szerint 47 állami ingatlanra lehet pályázni, ezek közül hat található Vas megyében, melyeket korábban ebben a cikkünkben Ezt a hat Vas megyei kastélyt adnák ingyen magánkézbe Lázárék 2024. August 09. 19:55 már bemutattunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet