Magángéppel tért haza Orbán Sára és Jászai Gellért a Maldív-szigetekről

Orbán Viktor lánya persze vitte a családot is a luxusutazásra.

Március 1-jén, szombat délután érkezett vissza Budapestre az a magánrepülőgép, amely a Maldív-szigetekről hozta haza Jászai Gellértet, a kormányhoz közel álló 4iG elnökét és családját – derült ki a 444.hu beszámolójából. Az utasok között volt Orbán Viktor középső lánya, Orbán Sára, valamint férje, Szokira Tamás és három gyermekük is. Az egyik papírtáskán látható felirat szerint az utasok egy része a Velaa nevű privát szigeten is megfordulhatott.

A gép február 20-án este fél nyolckor indult Budapestről, és másnap hajnalban szállt le a Maldív-szigeteki Maafaru Nemzetközi Repülőtéren.

A visszaút március 1-jén délután fél ötkor ért véget Ferihegy 1 Terminálon, ahol az érkező utasok a lap fotósának jelenléte miatt szemmel láthatóan próbálták elkerülni a nyilvánosságot: arcukat eltakarva, alaposan felöltözve léptek ki a gépből. A csoport egy része először a kisgépes terminál kijáratához tartott, majd néhányan visszafordultak az épületbe, hogy egy reptéri busszal a távolabbi Cargo terminálnál szálljanak ki, ahol már saját fekete kisbuszuk várta őket.

A HA-LKW lajstromjelű magángép az OTP érdekeltségébe tartozó Air Invest Kft. tulajdonában van. A repülő új ára megközelíti a 22 milliárd forintot, és akár 12 utast is képes szállítani 12 ezer kilométeres hatótávval.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet