A szerdai kormányülés középpontjában a kistelepülések álltak – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-videójából. Több intézkedést is bejelentett, amelyek célja a falvak fejlődésének elősegítése. A legfontosabb intézkedések egyike, hogy a 2000 fő alatti települések pályázhatnak kisboltok és kiskocsmák támogatására. A kormány döntése értelmében az érintett üzletek és vendéglátóhelyek egyenként 3 millió forintos támogatásra lesznek jogosultak, amelyet fejlesztésekre, működésük fenntartására fordíthatnak.
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy minden kistelepülésen elérhetővé tesznek legalább egy bankautomatát. Emellett a falusi fejlesztések részeként templomfelújítási programot is meghirdettek. A csütörtöki kormányinfón várhatók ezekről a programokról további részletek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!