A kormány Állategészségügyi Operatív Törzset hoz létre - közölte Facebookon Nagy István agrárminiszter, aki videójában azt is elmondta, hogy a törzs célja a védekezésben részt vevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkájának összehangolása. Nagy István közölte, hogy a törzs szombaton is ülésezik, és dönt a további szükséges intézkedésekről.
Nagy István kitért arra, hogy a fertőzésben továbbra is négy szarvasmarhatelep érintett, újabb fertőzött állatokat és telepeket mostanáig nem azonosított a hatóság. A fertőzött telepeket lezárták, kényszervágásokat hajtottak és hajtanak végre, a kijelölt zónákban szigorú hatósági intézkedések vannak érvényben.
Fertőtlenítő kapukat állítottak fel, vakcinázzák az állatokat, döntöttek a közelgő állatvásárok és állatkiállítások törléséről. Győr-Moson-Sopron vármegyéből, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járásából az állatok kizárólag azonnali vágásra szállíthatók ki a belföldi kijelölt vágóhidakra, megtiltják a külföldről érkező és oda tartó, fogékony állatok átszállítását Győr-Moson-Sopron vármegyén, illetve Komárom-Esztergom három érintett járásán – sorolta az intézkedéseket a miniszter.