Mosonmagyaróvárról igazolt osztrák válogatott kézilabdázót a Szombathelyi KKA

Az SZKKA gárdáját erősíti nyártól az Európa-bajnoki bronzérmes Pásztor Noémi is.

Nyártól a Szombathely női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását a jelenleg még a Mosonmagyaróvárt erősítő osztrák válogatott balátlövő, Ines Ivancok.

Az újoncként az élvonalban a hetedik helyen álló szombathelyi alakulat hétfőn a honlapján számolt be a 26 éves, 182 centiméter magas átlövő szerződtetéséről, aki korábban a Bietegheimmel a Bajnokok Ligájában szerzett tapasztalatokat, és kulcsjátékosa az Európa-ligában szerepelt Mosonmagyaróvárnak.

MTI/Bodnár Boglárka

A Szombathely gárdáját erősíti nyártól az Európa-bajnoki bronzérmes Pásztor Noémi is, vezetőedzője pedig a korábbi mosonmagyaróvári sikertréner, Gyurka János lesz a következő idénytől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport